- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A szálló területén egykor tó volt, amit a Szent Tamás-hegyből folyó hévizek tápláltak. A tavat 1840-ben lecsapolták és feltöltötték. A forrásokat kiboltozták, és a mai napig a főút alatti alagútrendszerben folynak. Ezek a járatok a szálloda mögötti strand területéről megközelíthetőek. A mostani épületegyüttest, színházteremmel, gőz- és kádfürdővel építették Zofahl Lőrinc tervei alapján. Ezzel egyidőben alakították ki a részben a szálló alatt húzódó Mala-forrásalagutat. A kivitelező Gramling Ignác helyi építész volt, aki a munkálatokkal 1842-ben végzett.
Az új épület sokáig az esztergomi káptalan tulajdonát képezte, és hamar a helyi kulturális élet egyik központja lett. Az új fürdő a helyi lakosság igényei mellett a Fürdő Szálloda vendégeit is kiszolgálta, akik közül az 1848-ban itt megszállt gróf Széchenyi Istvánt és Kossuth Lajost mindenképpen érdemes megemlíteni.
A 20. század során több nagy átépítésen is átesett a műemlék. A színháztermet a hatvanas években elbontották. Az utolsó előadást, a János vitézt 1951-ben tartották. 1964-ben hozzáépítettek egy modern, vasbeton üvegszárnyat, amely nem illeszkedett az eredeti, klasszicista szárnyhoz.
A rendszerváltás után az épület állaga folyamatosan romlott, az omlásveszély miatt az előtte levő járdaszakaszt is le kellett zárni. Az egykor szebb napokat is látott műemlék épületben hajléktalanok kerestek menedéket. Egészen 2006-ig (amikor is a város megvette) a tulajdonviszonya rendezetlen volt, így senki nem foglalkozott állagmegóvásával.
Forrás: visitesztergom.eu/hu
Bajcsy-Zsilinszky út 12-14
Magyarország
Friss hozzászólások
…