Ugrás a tartalomra

Magyar Kir. Honvéd Főparancsnokság

leguan küldte be February 17, 2012 időpontban
Létrehozás
1895
Létrehozás intervallum
- 1897

A Dísz tér 17.helyén a 19. század első felében barokk homlokzatú, emeletes kaszárnyaépület állt. Ennek egy részét az evangélikus egyház 1846-ban megvásárolta, és templommá építették át. Miután a szomszédos Szent György téren  1882 –1890 között teljesen felépült a Honvédelmi Minisztérium palotája, a megmaradt kaszárnyarészt és a templomot egyaránt lebontották, hogy helyet adjanak az új katonai épületnek. Itt épült meg Kallina Mór tervei alapján 1895–1897 között a Honvéd Főparancsnokság tömbje, összeépítve a minisztérium épületével. (Kárpótlásul új evangélikus templomot emeltek a Bécsi kapu téren.)

A  neoreneszánsz stílusú épület a Dísz tér felé négyszintes, kilenctengelyes homlokzattal nézett, háromtengelyes középrizalitját korinthoszi oszlopok és timpanon díszítették, az egész épületet pedig egy téglalap alapú kupola koronázta a Háború és a Béke allegorikus szobraival. A II. világháború idején súlyos károkat szenvedett. A háború után a sérült kupolát és felső emeleteket lebontották. Azóta a helyreállításra, hasznosításra sokféle elképzelés született, pályázatokat írtak ki, késhegyre menő építészeti, műemlékvédelmi, civil vitákkal, de a félig romos épületcsonk több mint 60 éve változatlan állapotban áll. Ez a rom zárja le délről a Dísz tér épületegyüttesét.

2012 és 2014 között megtörtént a megmaradt két szint felújítása. Tervezte: Deák Sándor. A koncepció szerint csak a bejárat és az előcsarnok rekonstrukciója történt meg, a fennmaradt képek alapján. A többi falazat nyers tégla maradt, az eredeti hivatali funkciónak megfelelő kisebb  szobákat egybenyitva nagyobb kiállítási tereket hoztak létre.

Tervezte
Kallina Mór
Cím

Dísz tér 17.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok