Ugrás a tartalomra

Pesterzsébet, Pflum vendéglő és mozi

leguan küldte be December 4, 2012 időpontban

Pesterzsébeten (akkor még Erzsébetfalván)  először 1901-ben, az Ipar  kávéházban és az akkori Pflum vendéglő nagytermében vetítettek mozgóképeket. Azután 1910-ben az akkor huszonnyolc éves Pflum György vállalkozó és építészmester megvásárolta a Török Flóris utca és a Kossuth Lajos utca sarkán fekvő telket, ahova maga tervezte emeletes épületet húzott fel.  A ház földszintjén a nagyvendéglő, az emeleten lakások, s odalent, az L-alakú épület udvarán, a teret teljesen betöltve, megnyílt a Pflum Mozgó: erkélyes, modern mozi, ezerkétszáz személyes nézőtérrel.

Az épület folytatásában  létesült a dodzsem, majd a vendéglő kerthelyisége, szaletlivel, táncparkettel, kuglizóval. Ennek a szórakoztató komplexumnak a folytatása, betetőzése lett  1922-ben egyenletesen lejtő nézőterével, óriási vetítővásznával: a háromezer férőhelyes kertmozi,  ami Európa akkori legnagyobb ilyen intézménye lehetett. A kertmozi melletti kertvendéglő úgy volt kiképezve, hogy ott a moziból kijövő közönségnek át kellett menni, ezáltal késztetve fogyasztásra.

1945 nyarán a mozik a pártok fennhatósága alá kerültek, a Pflumból  átnevezettt Kossuth a kommunistákhoz tartozott. 1948-ban az összes filmszínház állami kézbe került.

A kertmozi a hatvanas évek második felében már nem működött, s a hetvenes években zajlott városrendezés keretében lebontották.  1987-ben hosszas huzavona után végül  megszűnt a Kossuth is. A Pflum-házat azonban felújították, és védetté nyilvánították. Most Erzsébet Üzletházként él tovább.

Cím

Mindszenty hercegprímás tér 2
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok