Ugrás a tartalomra

Kispesti Színház

leguan küldte be March 22, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1892

Kispesten – az akkor 4500 lakosú községben – 1894-ben  nyílt meg az önálló kőszínház, az Üllői út Nagy Sándor (jelenleg Nagysándor József) és Árpád utcák közötti szakaszán, egy korábbi vendéglő épületében. Az átalakítást  Bódy János mérnök tervezte, de ő írta a megnyitó darabot is, amiben fel is lépett. 1898-ig 14 társulat játszott a színházban, majd átvette a közben megalakult  Kispesti Műkedvelők Köre, amely hetenként tartott előadást. 1905-től  évente 2-3 hónapra egy-egy színtársulat szerződött a színházhoz.

1914-ben az átvonuló katonák kaszárnyájává tették, majd 1917-ben ben itt nyitották meg a Nemzeti Mozgót, a település második filmszínházát (a Flóra Mozgó után).

Tervezte
Bódy János
Cím

Árpád u. 1.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok